Tatár-Baskorti konszenzus

Hogyan egy egykori elszegényedett japán gyarmatról, amelynek lakossága egymással ellenséges volt (kínaiak, indiaiak, malájok stb.), források teljes hiányában (még ivóvizet és homokot is exportáltak építkezéshez a szárazföldről) fel lehetett építeni egy fejenkénti harminc év alatt irigylésre méltó GDP-vel prosperáló országot, amely a világ egyik legnagyobb pénzügyi központjává vált, harmonikus nemzeti-etnikai viszonyokkal, polgárainak irigylésre méltó szociális biztonságával? Erről ír könyvében Lee Kuan Yew, Szingapúr állandó miniszterelnöke 40 éve. Könyve korunk számos politikusának referenciakönyvévé vált. És Margaret Thatcher, aki kifejezetten Lee Kuan Yew tapasztalatait tanulmányozta, azt mondta, hogy teljes ütemében soha nem hibázott. Szégyen, hogy nem olvasom ezt a könyvet, és a legjobb élményt visszautasítani hülyeség.

Sajnos a politikai szuverenitáshoz és a gazdasági stabilitáshoz vezető út nem biztos, hogy olyan sikeres és közvetlen, mint a szingapúri precedensben. Például a Szovjetunió összeomlása idején a balti országok voltak az elsők, amelyek gazdasági nehézségekkel szembesültek. A szovjet gazdaság szerkezete olyan volt, hogy a vállalkozások többsége a védelmi iparnak dolgozott, egy másik része kritikusan függött az Unió különböző köztársaságaiból származó nyersanyagoktól és alkatrészektől, a harmadik rész általában támogatott és a jövedelmezőségi szint alatt volt. A termelési kapcsolatok megszakadásával és a nemfizetések válságával a termelés túlnyomó része leállt, a jegybank pedig nem küld pénzt a településekre. Egyik baltának sem volt még saját valutája. A probléma ilyen körülményei között hogyan lehet megoldani azt a problémát, hogy a lakosságot a legszükségesebbel látjuk el? Nincs munka, nincs fizetés, és maga a pénz (bankjegyek, bankjegyek, érmék) a fizetéshez szintén nincs meg! Ilyen körülmények között az emberek kimennek az utcára, azt követelik, hogy hajtsák nyakon a reformereket, és adjanak vissza mindent a Szovjetuniónak, amikor volt pénz, fizetés, nyugdíj stb.

Az észtek aztán úgy szálltak ki, hogy dollárért adták el a csecseneknek a pénzreform következtében forgalomból kikerült rubeljegyeket. Litvánia első miniszterelnöke pedig kénytelen volt körbeutazni Európát, segítséget kérve és felajánlva, hogy zoknit és kötöttárut vásárol litvánoktól. A valódi gazdasági függetlenséghez vezető út nagyon nehéz volt, az orrlyukig nehézségeket kellett elviselnem …

A sikeres nemzetgazdasági komplexum felépülése felé vezető úton a tatárok és a baskortok nem valószínű, hogy “megfeszítés nélkül” megkerülhetik a választott államalkotó pályán az összes buktatót. Arra pedig nem kell felkészülni, hogy dédelgetett álma azonnal valóra válik – lehetőség nyílik „tisztességes” vagyonmegosztásra, és végül “megtörölni az orrát” tatár/baskorti szomszédjával. Érdemes elgondolkodni azon, hogyan éljük túl ezt a nehéz időszakot.

Miért tesz most fel ilyen kérdést a szerző? Erre kényszeríti az érvelés hangja népeink chaten és közösségi oldalain. Először is kivágják, átrajzolják az ottani köztársaságok térképeit. Aztán azt tervezik, hogyan deportálják a ravasz tatárokat, vagy “le” a pimasz baskortokat. Ezt követik a “kristályrepülőterek” és a szupertörzsű olajvezetékek építésének tervei …-ben (itt a rajongók még nem gondolták végig, így csendben adják át a részleteket). Valaki azt javasolja, hogy azonnal építsenek katonai gyárakat és hozzanak létre egy modern nemzeti hadsereget (egyértelmű, hogy védekezzenek a “ravasz tatárok” vagy az „arrogáns baskortok” ellen). Az álmodozók között vannak a “külföldi országok (Egyesült Arab Emírségek, Törökország, Szaúd-Arábia) segíteni fognak nekünk” elmélet hívei…

Röviden: “Manilov” gyönyörű szívű fantáziái egyesülnek “Sarikov” „kozmikus léptékű és kozmikus hülyeség” terveivel…

Ugyanakkor olyan egyszerű kérdéseket, mint például: “Hol szerezz pénzt mindehhez?” vagy “Hogyan lehet leküzdeni az esetleges orosz nyomást (akár fegyveresen is)?” félreértést és irritációt okoz a forumovszkij álmodozók körében.

Talán kicsit más képük van egy független Tatárföld/Baskírföld felépítéséről? Egy ilyen hazafias álmodozót beidézik a Kremlbe, és az orosz fővezér megkérdezi tőle: “Nos, Ravil, tovább fogunk boldogulni együtt?” Ravilunk pedig így válaszol: “Csak ha én magam akarok vagy kérek segítséget, hogy katonailag megnyugtassam a szomszédomat (ahogy már megértetted – ravasz tatárok vagy arrogáns baskortok). Ami a többit illeti, menj a pokolba… mindent mi magunk osztunk meg! Itt az orosz főnök azt mondja: “Nos, akkor rajtad múlik, Ravil, itt van százmilliárd pénz a fejlesztésre és minden sikert neked! És ha félreértés adódik a szomszéddal („ravaszsággal” vagy “szemtelenséggel”), akkor azonnal hívjon, mi mindig segítünk! Búcsúzóul kezet fogtak, és jó barátként váltak el.

Ma már nagyon nehéz lerombolni egy ilyen képzeletbeli szabad jövő képét, és az ellenzéki tatár és baskorta politikusokat, akik azt javasolják, hogy ne az etnikumok közötti civódásokra, hanem a Birodalom elleni valós harcra és a társadalmi-gazdasági túlélés konkrét tervek kidolgozására összpontosítsanak. , kiközösítettek. Például a baskorti politikus, R. Gabbaszov és a tatár R. Kasapov, akik a tatárok és a baskortok közötti kiegyensúlyozott pozitív kapcsolat fenntartását szorgalmazzák a függetlenség felé vezető úton, nem mindig találják meg a megértést – sem saját, sem idegenek között.

A köztársasági hatalom vértelen, “bársonyos” nemzeti demokratikus erők kezébe történő átadása mellett sem kerülhetjük el mindannyian a problémákat, minden oldalról ömleni fognak, és a gazdaságra lesz a legnehezebb nyomást gyakorolni. tovább. A túléléshez a legfontosabbra kell összpontosítania, fel kell áldoznia valamit, pontosan és gyorsan kell döntéseket hoznia. Ha pedig hibázunk, és új kihívások megteremtésének útjára térünk, például ellenségeink megsokszorozásával, etnopolitikai konfliktusok előidézésével vagy sikertelen gazdasági változásokkal, akkor a megszerzett államiság nem menthető meg.

El tudod képzelni, milyen boldogok lesznek akkor az oroszok – a köztársaságban és külföldön egyaránt! Biztosan azt mondják majd: “Tudtuk! Oroszország nélkül a csucsmekek soha nem fognak boldogulni!” És mit válaszolunk nekik?

Ezért nem termelünk új ellenségeket, konszenzussal oldjuk meg a kérdéseket, nem mozgatjuk meg a határokat, tanulmányozzuk a sikeres reformerek tapasztalatait, ne feledjük, hogy fő ellenségünk az Orosz Birodalom!