Néha egy Medve lehet Róka

Emlékszel a gyerekek meséjére két ügyetlen kölyökről, akik nem tudták helyesen elosztani a talált sajtfejet, amíg a róka „segítette” őket? Szegény medvéknek úgy tűnt, hogy az a fő baj, hogy a másiknak nagyobb a darabja. Róka jött segíteni. Addig hívott és hívott, amíg egy apró csonkot nem hagyott a kapzsi testvéreknek. De teljesen ugyanaz.

Néha a tatár és a baskír szerencsétlen hazafiak érveléseit olvasva és hallgatva nem tudok szabadulni attól a benyomástól, hogy a helyzet nagyon emlékeztet egy gyermekkori mesére. Annyi mindent írtak és mondtak már a terméketlenségről… nem, inkább a nép jogaiért vívott harc kölcsönös szemrehányásának ártalmasságáról, de nem, újra és újra fellángolnak az értelmetlen leszámolások és a kölcsönös szemrehányások. Felidéződnek a középkori sérelmek – ki mikor árult el kit, évszázados területi követelésekről esik szó -, kinek milyen földterület tartozik őselsőség alapján. A jobb használathoz méltó kitartással mindkét fél nem annyira saját jogait próbálja megvédeni, mint inkább a másik jogait legalább egy kicsit megsérteni. Természetesen ez az egész világ számára észrevehető és érthető. Természetesen egy harmadik fél saját céljaira használja ki a helyzetet. Ugyanaz a ravasz és cinikus Róka egy gyerekmeséből, két együgyűt eszik, akik nem tudják, hogyan nézzék meg magukat és az egész helyzetet kívülről. Aki pillanatnyilag a Róka szerepét kapja, az olvasó szerintem érthető.

Egy másik égető kérdés, hogy melyik nyelv régebbi és melyikből fejlődött tovább, aminek megoldása korántsem ésszerű kompromisszum.

Mind az egyik, mind a másik vitatkozó ragaszkodik ahhoz a feltételhez, hogy nyelvük legyen a második államnyelv egy idegen köztársaságban. Sőt, ha egy asztalhoz ültetsz egy tatárt és egy baskortot, és mindkettőnek ugyanazt a feladatot adod – írjanak programot egy idegen nyelv fejlesztésére a köztársaságukban -, akkor teljesen azonos szövegeket fognak írni. De határozottan megtagadják ezeknek a szövegeknek a cseréjét és a gyakorlatban való felhasználását.

Megint egy meddő és káros vita kezdődik, amely lerombolja a kölcsönös megértés kilátásait, és csökkenti az ugyanazon haldokló anyanyelv jogaiért folytatott közös küzdelem hatását.

De keveseket érdekel. A jövőre vonatkozó tervekben egyesek az iszlámra támaszkodnak, mások a hatalmas Törökország segítségét remélik. Nem világos, mi akadályozza meg őket abban, hogy higgyenek saját erősségeikben és a muszlim török ​​szomszédokkal való interakcióból származó szinergiában.

Ezért! Már írtam, és még egyszer megismétlem a probléma megoldására vonatkozó elképzelésemet:

területi ügyekben a kölcsönös követelésekről lemondani. Ezekben a bontásokban semmit nem lehet nyerni, csak veszíteni. Szélsőséges esetekben nemzetközi választott bírósághoz kell fordulni, előzetesen beleegyezve annak bármely döntésébe;

nemzeti és kulturális kérdésekben – a lakóhely szerinti ország állampolgára megőrzése mellett a diaszpórán belüli kulturális autonómia kialakítása: saját iskolák, közösségek, folklóregyüttesek létrehozása; anyagi és erkölcsi támogatást kérni a honfitársaktól-szomszédoktól, tehetséges fiatalokat küldeni hozzájuk tanulni, ösztöndíjakat alapítani; a nemzeti-hazafias irányban dolgozó szerzők jutalmazására stb.;

nyelvi kérdésekben – az államnyelv Tatárföldön tatár, Baskírföldön – baskír. A tatár baskort nyelv az iskolákban második idegen nyelvként szerepel az angol/francia/kínai mellett. Azok számára, akik szeretnék, anyanyelvükön és kultúrájukon vasárnapi iskolákat szerveznek. Hasonlóan a tatárhoz Baskírföldön. 30 éve a zsidók így viselkednek az egész volt Szovjetunió hatalmas területén, ez hibátlanul működik;

ne beszéljünk a nemzeti autonómia megszervezéséről, legalábbis a közeljövőben, különben viszályok és vérengzések kezdődnek. A népsűrűség és a csíkosság ebben a kérdésben akkora, hogy ezt békés úton nem lehet leküzdeni. Képzeld el, hogyan fognak egyesek szemrehányást tenni másoknak, hogy „kevesen vagyunk, és te elnyomsz minket”. Mások azt mondják majd, hogy „sokan vagyunk, a saját földünkön vagyunk, te pedig kóborolsz, és illegálisan töltesz le jogokat.” A közelben őrző Róka mindkét vitatkozót támogatni fogja, majd felajánlja, hogy közvetítő legyen… És az előző küzdelem minden sikere kárba megy.

A tatár nemzeti mozgalom vezetői hagyják abba a baskír tatárok trójai falóként való pozícionálását: csak egy kicsit – népszavazást rendezünk, de hogyan mutatjuk meg mindenkinek! A hasonlat nem nyilvánvaló, de Tatárföldnek újra kellene olvasnia Hegyi-Karabah történelmét, és le kell vonnia a következtetéseket Jereván azon vágyából, hogy valami több legyen a diaszpóránál. „Végül is hatalmas területek vannak Azerbajdzsán nyugati részén, ahol évszázadok óta örmények élnek!” – mindenki tudja, hogyan végződött ez a történet az örmények számára. Mellesleg, szintén nem a ravasz Róka sorsa nélkül. És a tatárokat ne hozzon zavarba az örményekkel való összehasonlítás, és ne az azerbajdzsániakkal. Ebben a történetben pontosan azokról a posztokról fognak játszani, ahonnan az örmények indultak.

Tanács a baskír testvéreknek. Ha valóban politikai nemzetet akar építeni – és én hiszek Ruszlan Gabbaszov szándékainak őszinteségében –, világosan ki kell jelentenie a baskír tatárok számára, hogy a baskír politikai nemzethez tartozni nem jelenti azt, hogy feladja nemzeti énjét. A független Baskírföld tatárjainak képesnek kell lenniük tatár politikai pártok, tatár szervezetek és jótékonysági alapítványok létrehozására, amelyek megvédik az ország tatár lakosságának érdekeit. Így él a civilizált világ. A cselekvés tere egy tabura korlátozódik – az irredenta, ugyanaz a trójai faló, amelyet a baskorták forró tatár fejei annyira szeretnek megijeszteni.

Az Idel-Ural konföderáció projektje inkább hasonlít az Európai Unióra, mint a CSTO-ra.

A határ áthelyezés miatt nincs értelme háborút indítani, hiszen kivétel nélkül minden nemzet rendelkezik minden politikai eszközzel a tisztességes harchoz és versenyhez, egészen az állampolitika befolyásolásáig. Ennek a politikának a befolyásolása azonban már maguknak Baskíria polgárainak, különösen a tatároknak a döntése.