“Ha kell, hát kell!”

Honfitársok, nem menekülhettek.

Nem szeretném magamnak követelni a pálmát a tatároknak és baskortáknak szóló jóslat idén tavaszi bejelentésében, miszerint minden nem maradhat úgy, mint korábban. Sok józan ember beszélt erről Oroszországban és külföldön. A tatár és a baskír ellenzék között is voltak ilyenek.

De a központi és az önkormányzat szerint mindennek csak jobbnak kell lennie: erősebb az ország, gazdagabb az élet, magasabbak az eredmények. Kiadós, vidám, mint egy vásáron. És az a kérdés, hogy mitől lesz jobb, ha háború van, emberek halnak meg, pusztító szankciók vannak, senkit nem érdekelt. Azokat, akik kérdéseket tettek fel, elszigetelték, a többieknek erősen ajánlott a propaganda tévégumi használata.

Putyin „demilitarizáljunk és denacizáljunk” szlogenje sokak számára érthetetlen maradt, de minek megfejteni egy egyszerű háziasszonynak vagy gyári kemény munkásnak? Putyin a tévéből gondolta és döntött helyettük.

Még akkor is, amikor tavasz közepén kiderült, hogy az Orosz Föderáció katonái javarészt nem az ukránok halnak meg, a tatárok és baskírok többsége mégis inkább nem gondolkodott és nem reagált. Hittek a hivatalos propagandában, a társadalmi piramis minden szintjén továbbra is a „hű szolga” viselkedési modelljét vallották. Már eddig is annyi tatár és baskír halt meg, hogy lehetetlenné vált az elrejtés, és az áldozatok számának országföldrajzi elrendezésének aránytalansága egyértelműen megmutatkozott: a génállomány megsemmisül, de a közhangulatban nem történt elmozdulás. A korábbiakhoz hasonlóan összetartó tatár és baskír lovak csordája büszkén rohant át a sztyeppén abba az irányba, amelyet a falka Kreml-tulajdonosai jeleztek a kazanyi és ufai pásztoroknak.

A tévé és a hivatalos propaganda minden más szócsöve az ukrajnai nácikkal harcoló nemzeti hősökről kürtölte, összehasonlítva őket a második világháború és a Nagy Honvédő Háború hőseivel. A boltok még mindig tele voltak olcsó árukkal, a kávézók, éttermek, diszkók zsúfolásig működtek, minden ünnep időben táncra perdült, az utcák tele voltak emberekkel. Ha valahol valami kellemetlen történt, az távolinak és átmenetinek tűnt. Az ország kormánya azért ült be a Kremlbe, hogy bölcs döntéseket hozzon és kijavítsa a véletlenszerű hiányosságokat. Hiszen mindig is így volt.

Időről időre áttört néhány kellemetlen dolog, amit kevesen hittek el. Nos, ne feledd, ez a Kijiv melletti Bucsa város, ahol valaki megölt valakit, és az ukránok aljas összeállítást, színrevitelt rendeztek, megvádolták az orosz katonaságot.

De a tévé gyorsan elmagyarázott mindent a tatároknak és a baskíroknak, és minden a helyére került. A normális élet folytatódott. Néhol nehézségek adódtak a munkával és az árukínálattal, valakit levágtak, valakinek levágták a fizetését, de itt is kifejtette a tévé, hogy közös orosz jövőnk érdekében kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat, hogy az a mi srácainknak könnyebb harcolni az ukrofasiszták ellen. Mindenki megértette és egyetértett. Még egy kezdeményezés is volt, hogy „segítsenek egy katonát a fronton”, városokban és falvakban elkezdték gyűjteni a csomagokat a katonai személyzet segítségével. Ha segítségre van szüksége, hogyan tagadhatja meg. Végül is ott, Ukrajnában védik a hétköznapi tatárokat baskírokkal a fasiszta koncentrációs táboroktól és Banderától. Nem baj, mi magunk is elviseljük, ha csak a frontot is támogatjuk. Az pedig, hogy az életszínvonal csökken, csak egy kicsit, és ez átmeneti. Az importhelyettesítés működik, a győzelem után minden gyorsan visszaáll a normális kerékvágásba, Tatárföld és Baskírföld pedig még jobban fog élni, mint korábban.

A nyár végén megkezdték az önkéntesek nemzeti zászlóaljait az orosz körzetekben. Honfitársaink sem legeltették a hátsókat, két ilyen zászlóaljat toboroztak a Tatár Köztársaságban és a Fehéroroszországban. Batiraink lendületes hazafias interjúkat adtak, helyesen válaszoltak a katonai tudósítók vezető kérdéseire, megbízhatónak és harciasnak tűntek.

Bizonyos fokú meglepetést okoztak a javítóintézetek elítélteinek „Putyin felhívásai”. De Putyin elnök barátja, E. Prigozsin oligarcha mindent világosan elmagyarázott: „Jobb elítéltek, mint a gyerekei”. Mindenki megértette és egyetértett. Az, hogy ezek a magyarázatok nem férnek össze a korábbi bravúros frontjelentésekkel, senkit sem lepett meg.

Mindenkit arra tanítottak, hogy vegye a szavát a tévében, és ne hasonlítsa össze a tegnapi kijelentéseket a maival. Ha az orosz csapatok vereséget szenvedtek Harkov közelében, és elmenekültek, elhagyva a tankokat, páncélozott járműveket, tüzérségi berendezéseket stb., akkor a TV szemrebbenés nélkül elmagyarázza Önnek, kedves honfitársaim – ez egy tervezett átcsoportosítás, hogy ukr-ot becsalogassanak a kazánba.

Igaz, valahogy úgy alakult, hogy a kazánokat Herszon és Liman közelében tervezték. És nem az ukrov kazánoknak, hanem a rokonainknak a „denacifikátoroknak és demilitarizálóknak”.

A „Timer” és az „Alga”, Sajmuratov és Dosztavalov sajnos nem tudta megváltoztatni az ukrán fronton az erők elrendezését. Prigozsin gyilkosai, kannibáljai és rablókkal együtt rablói szintén nem tették menekülésre a „Banderát”.

Itt időben megérkezett a mozgósítás, szemérmesen „részlegesnek” nevezve, bár abszolút úgy néz ki, mint egy általános. Honfitársaink pedig elmentek a toborzó állomásokra, hogy megadják magukat a katonai komisszároknak és harcoljanak Oroszországért. Ezekkel a (részben mozgósított) mozgósítottal kapcsolatban bátran kijelenthetjük: „Vanyka”-vá való átalakításuk sikeresen befejeződött! Énekekkel hadakoznak, gyülekezési pontokon táncolnak, ájulásig berúgnak – egyszóval harci szellemet és fiatalságot demonstrálnak! A mozgósítás a „Ha kell, hát kell!” szentségi szlogen alatt zajlik.

Néhány helyen talán elkezdtek gondolkodni azon, hogy mi történik, és megpróbálták önállóan értékelni az eseményeket, de… Sajnos ezek az elemzési kísérletek a tatárok és baskírok többségét arra a véleményre vezették, hogy ennek ellenére Tatárföld és Baskírföld, meg kell őrizni az egységet Oroszországgal, hogy még a kis hazája számára is jobb a harc, mint a visszavonulás, és hogy – ami a legfontosabb – „Ha kell, akkor kell”!

A Kreml nukleáris fegyverek bevetésével kapcsolatos fenyegetései a tatár és baskír lakosok körében inkább jóváhagyást, mint felháborodást váltanak ki. Miért – lásd a fenti szlogent. Jó szlogen, teljesen letiltja az agyat. És ami a legfontosabb, lehetővé teszi, hogy elhiggye, hogy hamarosan a győzelem, és minden olyan lesz, mint korábban – nyugodt, kielégítő, szórakoztató.

De lesz-e?