A nép az uborka szubjektivitásával

Minden nemzet szereti, ha dicsérik, bölcsességéről, kitartásáról és bátorságáról beszélnek, amire nincs példa a világtörténelemben.

Azonban éppen a nap alatti helyért való harc képessége az a tulajdonság, amely a saját államokkal nem rendelkező népeket a nemlét szakadéka felett tartja.

Azok az emberek, akikről szó lesz, az Orosz Föderációban távolról sem kis népnek számít. Megvan a maga nemzeti köztársasága, saját politikai elitje, papsága, írói, sőt politikai emigránsai is. Büszke a szubjektivitására, azonban nem mindenki érti, mi az.

Február 24-e után kiderült, hogy az emberek teljes szubjektivitása a többi nemzeti köztársasággal való versengésben rejlik a „Ki fektet többet egy különleges katonai műveletbe?” témában. De még az Orosz Föderáció alanyai közül a TOP-10-be jutásért folytatott küzdelem sem a halottak számát, sem az önkéntesek számát tekintve nem oldja meg az emberek sürgető problémáit. A nemzeti pártokat betiltották és megmaradtak. Az elnökségi intézet nem újult meg. Az államnyelv „felesleges iskolai választható tantárgy” maradt. És van-e értelme ennek az egésznek, amikor a köztársaság egész államisága kartondísz a “Föderáció” színházban?

Természetesen ez a nép nem Moszkva, hanem más államok figyelméért versenyezhettek. Találj szövetségeseket. Keressen forrásokat. De már a puszta gondolat is, hogy egyenrangú párbeszédet folytassunk Ukrajnával, Azerbajdzsánnal, Törökországgal vagy Litvániával, rettenetesen megrémíti népünk képviselőit. Félnek attól, hogy „kihasználják őket”. Még akkor is félnek, ha a mi ifjúságunkat koporsóban hozzák Ukrajnából.

Népünknek az a néhány dicsőséges fia, aki vette a bátorságot, hogy külföldre menjen, nem volt bátorsága ahhoz, hogy politikus legyen. Újságírók, igen. Szakértők – igen. Vloggerek – igen. Végtelen megemlékezéseket tartani, rég elvesztett csaták áldozatairól emlékezni – szintén igen. Ez meglehetősen szürreális felfogást kelt népünkről a külföldiek körében. Amikor a török ​​lapok új lehetőségekről írnak, hogy az orosz-ukrán háború megnyílik a törökök előtt (nyomás Svédországra és Finnországra, biztonsági zóna a déli határokon, csapás az YPG-re, új piacok a török ​​drónoknak), akkor a kivándorlók köréből. népünk a történelemmel és a folklórral van elfoglalva, legjobb esetben a vallási és sport kérdéseivel. Vagyis a kivándorlás is, régi és új, saját kitalált világában él, a színes szőnyegek és a népi iparművészek kézzel készített fejdíszei. Nincsenek saját politikusaink, és ezért saját politikánk.

Embereink minden lehetséges módon elbújnak a való élet elől, ami a tea / kávézó / iroda / kulturális központ falai mögött forr. Soha nem vallhatta magát olyan erőnek, amelynek megvannak a maga érdekei és saját akarata.

Mit tehetett, kérdezed? Létrehozhatnék egy ösztöndíjalapot a tehetséges fiatalok számára, hogy elküldhessem őket (embereink fiataljait) tanulni mondjuk Törökországba. Ott nyíltan és a színfalak mögött ideológiai és pedagógiai munkát végezni, felkészülve a szülőföld szolgálatára.

2020-ban legalább egy szakasz erejéig önkénteseket toborozhatnék, és felajánlhatnám az Azerbajdzsán kormányának önzetlen segítségemet az örmények által elfoglalt területek felszabadításában. Higgye el, még ha Baku nyilvánosan vagy nem hivatalosan is megtagadná az ilyen önkéntesek fogadását, az azerbajdzsániak nagyra értékelnék ezt a fajta lépést.

Ha minden emberünknek (és korántsem kevés, ahogy korábban írtuk) nem férne 40 bátor férfi, akkor lehetne egy női mentős csoportot létrehozni. Tedd azonban a nemzeti mozgalom nevében. Egy ilyen csoport híre jó hírként terjedne népünk és azerbajdzsánok között. Képzeld csak el – egy katonaorvos áll a fronton, egy azerbajdzsáni katonának nyújtanak orvosi segítséget, és az orvosnál van egy chevron a mi nemzeti szimbólumainkkal.

A végén már 2022-ben megismételhetjük ugyanezt Ukrajnában – a háború frontjain, ami megváltoztatja a világ politikai térképét. Elkülönült és független erőnek nyilváníthatták magukat.

Bölcs, bátor és vállalkozó kedvű embereink azonban egyszerűen nem voltak képesek ilyesmire. Szakértők és bloggerek, újságírók és névtelen, de népszerű Telegram csatornák szerkesztői megmagyarázzák, miért. A válaszok nagyon meggyőzőek lesznek, mint egy esszé a „Szeretnék elvégezni az egyetemet és elhelyezkedni, de félek, hogy kihasználnak” témában.

Megmagyarázzák, de ezek a magyarázatok senkit nem érdekelnek. Sem azerbajdzsánok, sem ukránok, sem törökök. Valójában ez a sok segítség (egy csapat harcos, valamint egy csoport mentős) semmilyen fontos katonai és politikai jelentőséggel nem bír – ez már nem azerbajdzsánokról, ukránokról vagy bárki másról szól, hanem rólunk. Segíts magamon. Fejezd ki magad. Döntse el a sorsát. Mentsd meg magad.

Addig is egy nép maradunk Konfuciusz ravaszságával, Platón bölcsességével, de az uborka szubjektivitásával. Örökké nyüszítve, nyögve, erőtlenül és taknyosan – zokogunk, és lemondóan találkozunk gyermekeinkkel – egy másik moszkvai háborúból származó koporsókban.