Csúszás medve és panda között

Engem is megijeszt az Orosz Föderáció feltételezett „párosítása” a Kínával. Azonban az egész világon senki sem vár tőle semmi jót. Lehetséges, hogy maga Putyin, aki a hatalmas Kínát szövetségesévé próbálja tenni, megérti annak veszélyét, hogy elkerülhetetlenül függésbe kerül a körültekintő és könyörtelen han néptől. Putyin mozgástere már régóta tartósan beszűkült, így nem kell meglepődni Hszi elvtárs iránti “szeretetén”.

Régóta nem titok, hogy minden kínai hatóság (az Országos Népi Kongresszus, a Kínai Népköztársaság elnöke, az Államtanács, a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Tanácsa) összehangoltan, mereven, egy előre jóváhagyott program szerint jár el. Teljesen idegen tőlük az érzelmek és minden olyan empátia, mint az altruista “proletár internacionalizmus”, amelyet a Szovjetunió vétett. Peking célja pedig már régóta világos minden épeszű ember számára. Ez a világgazdasági uralom. A kommunista (és valójában államkommunizmust valló, fokozatosan gazdasági imperializmussá váló) nagyhatalom kultusza jól látható Peking afrikai államokkal való gazdasági kapcsolatainak sémájában. A 90-es években kezdődött. múlt századi mozgalom Afrikába gyönyörű szlogenekkel és befektetési ígéretekkel, a kínai képviselők hamar megmutatták igazi színüket. Bármelyik afrikai országba érkezve, mindent felvásároltak, ami kereskedelmi szempontból többé-kevésbé ígéretes volt – a termelésben, a mezőgazdaságban, a bányászatban, az infrastrukturális létesítmények között. Hozzáférést nyert az ország stratégiai eszközeihez márkái, technológiái, elosztóhálózatai, elfoglalt piacai formájában. Az Égi Birodalom üzletemberei hatalmas mennyiségben importáltak kínai árukat, megölve a helyi termelés kezdeteit is. Egy fejlődő afrikai ország gazdasági potenciálját elsősorban erőforrás-bázisként és a kínai áruk piacaként használták fel.

Az elmúlt 20 évben a Kína és Afrika közötti kereskedelem folyamatosan nőtt, és 2022-ben elérte a történelmi csúcsot, a 282 milliárd USD-t. A Kína-Afrika Együttműködési Fórum 8. miniszteri konferenciáján 2021-ben Kína bejelentette egy “zöld folyosó” létrehozását az afrikai mezőgazdasági termékek importja számára. A kínai Kereskedelmi Minisztérium szerint 14 egymást követő éve Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere.

Az együttműködés egy példája az Indiai-óceánból kifogott, majd a Huawen Food (Kenya) Export Processing Zone Limitednél, egy kenyai székhelyű kínai vállalatnál feldolgozott, szárított és csomagolt szardella. Sok előnye van Kenya számára? Szerintem nem nagyon, de ez az ország még egy ilyen gazdaságfejlesztési lehetőséget sem hagyhat ki. El kell fogadni azt, ami van. Itt van egy ilyen kölcsönösen előnyös gazdasági csere kínai módon. Ugyanakkor a kínaiak nem vetik meg céljaik elérésének olyan úriembertelen módjait az afrikai “partnerországokban”, mint a tisztviselők megvesztegetése, az ipari (és nem ipari) kémkedés, az altalaj és a mezőgazdasági területek barbár kizsákmányolása stb. Kína afrikai kontinens iránti érdeklődésének egyik fő tényezője természetesen a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés. Kína afrikai országokkal való együttműködésében azonban az erőforrások rendelkezésre állásától függetlenül az infrastruktúra, a pénzügyi és a távközlési szektor is fontos szerepet játszik, ezekre a piacokra csak kínai állami vállalatok lépnek be. Amint látja, ez egy közönséges gazdasági imperializmus, bár Kína vörös zászlaja alatt.

Ha hinni lehet a gazdasági frontról érkezett kínai bravúrjelentéseknek, úgy tűnik, a kép egy ilyen gazdaság kölcsönös sikerét és előnyeit mutatja. De ha nyomon követjük a kínai behatolási modellt az Orosz Föderáció példáján, és felidézzük Távol-Keletünket, akkor az ilyen terjeszkedés ára érthetőbbé válik. Végtére is, helyenként a kínai mezőgazdasági és erdészeti szervezetek eredményes munkája után marad a holdbéli táj és a mérgezett víz és talaj, amelyet az orosz egészségügyi és környezetvédelmi szabványok szerint munkaigényes rekultivációnak kell alávetni, vagy akár teljesen ki kell vonni a mezőgazdasági forgalomból.

Az Orosz Föderáció Távol-Keleten nagy kínai cégek működnek, amelyek erdőket vágnak ki és exportálnak, fejlesztik és kitermelik a szükséges ásványokat, valamint mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. Kis maroknyi helyi “hazafiak” próbálnak ellenállni nekik, de tiltakozásuk túl marginális – a kínai befektetések befolyása a helyi gazdaságra egyre erősebb. A lakosok többsége így vagy úgy függ ettől a pénztől, így a tüntetések nem válnak tömegessé.

A távol-keleti lakosok észreveszik, hogy a Kínából Oroszországba irányuló emberáramlás exponenciálisan növekszik. Különösen Irkutszk vált a kínai turizmus behatolásának előőrsévé, és a szibériai gazdasági terjeszkedés nyomává. A turistákat üzletemberek követik, akik üzleteket és szállodákat építenek a határvidéken, földet vásárolnak és kivágják a szibériai tajgát. Egyre inkább nem Oroszország polgárai érzik magukat e földek igazi tulajdonosának.

A helyi hatóságok becslései szerint 2018-ban az Irkutszk régió és a Burját Köztársaság határán fekvő Bajkál-tavat mintegy másfél millió turista kereste fel. A túlnyomó többség Kínából származik. Ma Irkutszkban bármelyik szupermarketbe eljuthat, és ott kínai turisták tömegét láthatja. A kínaiak felvásárolják az édességeket, nagyon szeretik a csokoládét, a mályvacukrot, a diót.

A Távol-Kelettől az Urálig terjedő Szibéria 37 millió embernek ad otthont – az ország területének 78 százaléka a lakosság 25 százalékának ad otthont. Két vagy három nem túl nagy kínai városról van szó. Tehát Szibériában a “sárga fenyegetéstől” való félelem teljesen jogos. Gazdasági terjeszkedés zajlik – ez tény. A kínaiaknak van pénzük, és az orosz törvények megengedik, hogy bárki földet vásároljon itt. A kínaiak aktívan élnek ezzel a jogukkal – a helyiek panaszkodnak, hogy a földárak több év alatt jelentősen emelkedtek, és a kínaiak vásárolják meg. Szállodák, üzletek, éttermek jelentek meg, ahová egyszerűen nem engedik be az oroszokat.

A nemzetközi elszigeteltségbe kerülő hivatalos Moszkva egyszerűen kénytelen együttműködni Pekinggel. És a feltételeket ebben a játékban az utóbbi diktálja. Ezért nincs különösebb remény a szövetségi központra – a helyiek értik, ki uralja a régiót. Ráadásul a távol-keleti és szibériai kínai terjeszkedés hátterében a nemzeti felszabadító mozgalmak kezdenek felerősödni, és erősödnek a szeparatista érzelmek.

És napról napra nőnek a nemzeti ellentétek, és egyre élesebb a Moszkvától való elszakadás. Moszkva a dolgok valós helyzetének figyelembe vétele és a decentralizáció végrehajtása helyett egyre inkább korlátozza alattvalói autonómiáját. Példa erre a nyelvtörvény, amely valójában erőszakosan oroszosítja Oroszország őslakos népeit. Ezt a rendkívül népszerűtlen oroszosítási politikát felülírja a régiók által biztosított erőforrások elosztásával kapcsolatos elégedetlenség. Például Jakutföld, az Orosz Föderáció más köztársaságai, amelyek Kína érdeklődését érzik, és egész Szibéria, teljesen nélkülözhetné Moszkvát. Az ezeken a területeken élő bennszülött népek úgy vélik, hogy Moszkva egyszerűen kirabolja őket, és nem kínál semmit, ezért a köztársaságok politikai elitje valószínűleg jövőbeli sorsukon gondolkodik. Hasonlóan gondolkodnak az ellenzéki politikusok is, de nem valószínű, hogy a kínai imperialista sárkány elleni közös védekezés érdekében összehangolják az első és a második fellépését, bár ennek lehetőségét sem szabad teljesen kizárni.

A Volga-vidék muszlim köztársaságai a Kínai Népköztársaság Xinjiang Ujgur Autonóm Területének ujgurjai példáján jól ismerik a nemzeti kultúra és a muszlim vallás erőszakos egyesítésének módszereit. Az Orosz Föderáció nemzeti köztársaságainak polgárai közül pedig kevesen szeretnek az “átnevelés” kínai koncentrációs táborában lenni. Ezért nemcsak Szibériában, hanem a Volga-vidéken is óvatosan, ha nem is óvatosan kezelik a kínai sárkánnyal ápolt “gazdasági barátságot”. De ezt a kérdést nem a helyi cégvezetők döntik el, és még inkább nem a nemzeti elit (legális és illegális), hanem a szövetségi központ, amelynek megvan a maga nézete.

Úgy tűnik, hogy Kazahsztán a térképen Tatárföld és Baskírföld között fekszik Kínával, amely egyrészt barátja a Kínai Népköztársaságnak, másrészt a kínaiak nem tudják lenyelni “ok nélkül”. De ki tudja, hogyan fog viselkedni Kína, ha Putyinnak sikerül hosszú időre annektálnia az ukrán földeket, ami kedvezőtlen precedenst teremt a demokratikus államok területeinek bővítésére. Ebben az esetben nem akar-e Peking a gazdasági terjeszkedésről áttérni más államok szigorú politikai ellenőrzése alá vonására? Eleinte puha erővel fellépve, majd…emlékezz arra, hogy Putyin azt mondta: “Szeretem – nem szeretem…” És nem lesz ilyen áldozat Kazahsztán?

Senki sem akar agresszív szomszéd mellett élni. De még a totalitárius Oroszországban sem lesz normális élet. Ha változatlan marad is, a háborúk folyamatosan fognak dúlni, egyre mélyebbre zuhanva az Oroszország számára ismert birodalmi-fasiszta mocsárba. A birodalmi Moloch katonás korú fiatal férfiak formájában áldozatokat fog követelni, adók és illetékek milliárdjait fogja kiszívni ugyanannak a Tatár Köztársaságnak, Fehéroroszországnak a költségvetéséből, kimerítve az őslakosok életerejét.

Egy ilyen unalmas kilátásból megmenekülhet a Szabad Idel-Urál Szövetsége – a Volga-vidék államainak az Európai Unióhoz hasonló unió – létrehozása felé vezető úton. Ez a modell lehetővé teszi alanyai számára, hogy bevonják a világközösség támogatását, kollegiális irányító testületeket hozzanak létre gazdasági, pénzügyi, kulturális és egyéb területeken. Segít megtalálni a módokat a szomszédokkal való tárgyalásra a külső nemzetközi határokhoz vezető gazdasági folyosó létrehozásáról. Ennek az elképzelésnek ma már ellenfelei vannak az Orosz Föderáció köztársaságainak hivatalos hatóságai és a nemzeti demokratikus nézeteket valló ellenzéki politikusok körében is, így a projekt népszerűsítésén még sok a tennivaló. Itt az a lényeg, hogy senkit ne hurcoljunk erőszakkal Idel-Uralba. Az államépítés sürgető problémái az új szabad köztársaságokban maguk is elvezetik elitjüket egy ilyen szövetség ésszerűségének megértéséhez, amely lehetővé teszi számukra, hogy megvédjék érdekeiket a Moszkvával és Pekinggel való konfrontációban.