8 hónap nagy orosz obskurantizmus

Ma a raszisták jubileumi dátumot tartanak – 8 hónapos teljes körű agresszió Ukrajnával szemben, ahol gyilkolnak, kínoznak, rabolnak, erőszakolnak, városokat rombolnak le. Örömmel ünneplik ezt az évfordulót, büszkék az általuk elkövetett háborús bűnökre, és „senki sem állíthatja meg”.

És egyáltalán nem szomorúak, hogy ez idő alatt közel 70 ezer katonát, több mint 5 ezer harcjárművet, 3 ezer harckocsit, 520 helikoptert/repülőgépet és még 16 hajót is elvesztettek.

Ez nem szomorú, mert nem igazán számolnak a veszteségeikkel – végül is „Oroszország számára nincsenek elfogadhatatlan veszteségek”, ahogy egy Kreml-propagandista mondta.

Kit érdekel, hogy hány katona halt meg ott, ha ez a háború olyan a birodalom számára, mint egy égi ajándék – amellett, hogy lehetőség nyílik a katonai költségvetések kifosztásán pénzt keresni, új területeket, új rabszolgákat és nyersanyagokat elfoglalni, lehetőség nyílik arra is, hogy megszabaduljon azoktól, akik faji, ideológiai vagy vallási okokból nem felelnek meg a szuperállam magas normáinak, és megszabaduljon a „költségvetés-parazita” alsó társadalmi osztály és a bűnöző elemek feleslegétől?

Az „agyaglábú kolosszus” azonban az ukránok „váratlanul” erős ellenállásával, egy „váratlanul” valódi ukrán hadsereggel, a világközösség „váratlanul” nagy támogatásával Ukrajnának és egy „váratlanul” gyenge és kifosztott ukrán hadsereggel szembesült.

Igen, persze – a birodalomnak kezdetben erős, jól képzett (még ha régi tankönyvekből is), jól felszerelt és eléggé motivált egységei voltak. De a felső vezetés középszerűsége és az ukrán hadsereg alábecsülése, valamint a helyi lakosságnak a megszálló csapatokkal szembeni elutasításának figyelmen kívül hagyása miatt – mindezek az, úgymond, „elit” egységek elvesztek és nagyon gyorsan elfogytak. Ki „akadályozza” a birodalom fejlődését, ki „fenyegeti” szeparatizmussal? Teljesen nyilvánvaló, hogy az összes „hátrányos helyzetű” régiót meg kell tisztítani az aktív őslakosoktól, és a központi kormányhoz lojálisabbakat kell a helyükre telepíteni.

A harcképes csapatok elvesztésével együtt a Kreml vazallusainak és bábjainak félelme is kezdett eltűnni a meggyengült, minden tekintélyét vesztett uralkodójuk előtt:

🔘 „hálátlan” a trónjáért, a kazah diktátor Tokajev a NATO és Kína között manőverezett, minden lehetséges módon kifejezve megvetését a Moszkva iránt;

🔘 Tádzsikisztán hihetetlenül „pimasz” diktátora azt kéri, hogy országát egyenrangú partnerként kezeljék, ugyanakkor nem hajlandó segíteni a háborúban, pedig papíron a CSTO-nak kellene;

🔘 Örményország és Azerbajdzsán, amelyek konfliktusát a Kreml évtizedeken át támogatta és egyre inkább kiépíteni igyekezett, „hirtelen”, a Kreml gyengülésére azonnal békeszerződést kötnek és kölcsönösen elismerik egymás határait, ezzel megfosztva a birodalmat egy újabb kaukázusi befolyási ponttól és „ellaposítva” a térség egyik nagy fegyverpiacát.

Mindezek mellett a birodalomnak ebben a 8 hónapban sikerült elérnie, hogy a világtörténelemben példátlan számú nemzetközi szankciót vezessenek be ellene, és ezzel egyidejűleg az egész világot eljuttassa ahhoz a „forrásponthoz”, ahol a különböző országok nem abban kezdtek el versenyezni egymással, hogy ki „békíti ki” Moszkvát a tárgyalásokon, hanem abban, hogy ki szállít több és gyorsabban fegyvert Ukrajnának.

Mindezek az események csakis magát a birodalmat érinthették. Lázadó erők fokozatosan erősödnek benne – egyesek hatalomváltást akarnak, mások magának a birodalomnak az összeomlását akarják. Végül a birodalom összeomlásához fog vezetni, de ehhez még túl korai – még nincs annyi áldozat vagy a vereségnek az a mértéke (legalábbis a vereség mértékének tudatosítása), amelynél a birodalom lakosságának többsége elkezdi értelmetlen és kíméletlen lázadását, amelynek során fontos, hogy ne ásítozzunk, és a megfelelő irányba tereljük a lázadó tömegeket, hogy gyorsabban felbomoljon ez a fasiszta állam.