Tatárföldnek igényt kell-e tartania az összes olyan területre, ahol tatárok élnek?

Az Idel-Ural államok jövőbeli határainak kérdése nagyon kényes kérdés. És „speciálisan képzett emberek” az FSZB soraiból hozzáértően pumpálják. A céljuk az, hogy konfliktust provokáljanak, hogy a térségünk népei egymás ellen harcoljanak, ne pedig a birodalom ellen. De vajon tényleg érdemes a maximális számú területet igényelni, amikor történelmi esélyed van arra, hogy saját államod legyen? A Telegram csatorna „A jövő Tatárföldje” idézte egyik előfizetőjének véleményét ebben a kérdésben.

Korábban ez a csatorna különböző térképeket tett közzé Tatárföld lehetséges jövőjéről. Szinte mindegyikük a tényleges határoknál nagyobb területeket fedett le. És a hozzászólásokban azt írták: ez a miénk, az a miénk – van egy tatár falu, egy régió, azt elvisszük, azt is elvisszük. Hogy el tudjuk-e viselni vagy sem, az egy kérdés… De most már nem erről van szó. A kérdés a következő: szükségünk van-e még a területre? Milyen hasznunk lesz nekünk, tatároknak? És mit kapunk ezen a juttatáson kívül?

Hadd mondjak egy példát: egy hangulatos kis lakásban laktam, volt elég hely (szűkösnek biztosan nem volt). Egy nagy magánházba költöztem. Ennek eredményeként teret és presztízst nyertem. De volt még több aggodalom, vagyis a javítási, fűtési, további helyiségek javítási, adózási, plusz takarítási költségek növekedése.

Ugyanez vonatkozik a területre is. Elvesszük, helyet kapunk – mint a presztízs, és a kazahsztáni határ. Földet kapunk, amelyet fel kell javítani (infrastruktúrába kell beruházni), majd fenntartani. Kapunk egy ötödik oszlopot a helyi vanyokiak formájában, akik az iváson kívül semmihez nem értenek, és nem akarnak semmit sem csinálni, és akik alig kiabálnak a demokráciáról és arról, hogy nekik is vannak jogaik, és állandóan azzal vádolnak majd minket, hogy megszállók vagyunk. A terület elfoglalásának jogszerűségét vizsgáló állandó nemzetközi bíróságok is lehetségesek.

Most pedig Kazahsztán határáról. Az Orosz Föderáció teljes összeomlása esetén lesznek határaink, még ha nem is Kazahsztánnal – másokkal, mit számít -, bárkivel meg tudunk állapodni kölcsönösen előnyös feltételekkel. Egy olyan nagy állammal, mint Kazahsztán, határosnak lenni inkább mínusz, mint plusz. Állandó megszállással való fenyegetés, állandó nyomás. (Ezt a terhet Fehéroroszország jobban viselje, mint Oroszország.) És azoknak, akik szerint Kazahsztán a barátunk, azt mondom: igen, a kazahok a testvéreink, de a politikában nincsenek barátok, hanem érdekek vannak.

Ezért mindenkit arra kérek: először mi szabadítsuk fel és építsünk független államot a földünkön. Az imperializmust pedig hagyjuk a rasszistákra.